Eredményeink

A Papp Bertalan Ószőlő Általános Iskola környezetismeret, természetismeret, biológia, földrajz, versenyeinek eredményei:

A Bólyai Természettudományi Csapatversenyen indult iskolánk 5. b osztályos csapata. Tagjai Árvai Lili Panni, Hunyadi Borbála, László Réka, Matúz Dalma. A régiós döntőn, 4 megye 71 csapata közül 1. helyezést értek el. A március 10-én, Budapesten megrendezett országos döntőben hatodik helyezést értek el.

Március elején a Less Nándor Földrajzverseny válogató fordulóján nyújtott nagyon jó teljesítményük alapján Matúz Marcell 7.b és Matúz Balázs 7. b osztályos tanulók bejutottak az országos döntőbe. A földrajzverseny döntőjére Debrecenben az egyetemen épületében és az egyetem oktatói előtt került sor április 20-21-én. Az igen rangos mezőnyben nagyszerűen teljesítettek: Matúz Marcell 3. helyezést, Matúz Balázs 4. helyezést ért el.

Közben zajlott a Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz-földtan versenyre a felkészülés is. Április 7-én Szolnokon rendezték meg a verseny megyei fordulóját. Mindkét induló versenyzőnk kimagaslóan magas pontszámmal zárta a versenyt. Matúz Marcell 7. b osztályos tanuló 1. helyezést ért el Matúz Balázs 2. lett a megyei fordulóban. Sajnos ezen a versenyen a megyékből csak az 1. helyezett tanulók juthatnak tovább, így Matúz Marcell vett részt az Egerben május 11-12-13-án megrendezett országos döntőben, ahol 11. helyezést ért el. A rangos verseny egyik része egy terepgyakorlat volt, ahol Marci kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.

Április 14-én Matúz Balázs és Marcell részt vettek a Herman Ottó biológia verseny megyei döntőjén, Szolnokon, ahol Marcell 2., Balázs 3. helyezést ért el.

A Tudásbajnokság megyei döntőjén természetismeretből Matúz Dalma 5.b osztályos tanuló lett első korcsoportjában, biológiából Matúz Marcell 1. míg Balázs 2. lett, így mindhárman részt vettek a Szegeden megrendezett országos döntőben. Matúz Balázs és Marcell 1. helyezést értek el, míg Dalma az 5. helyen végzett.

 

 

A Titok Herman Ottó Verseny országos fordulójába 4 tanuló jutott be. Környezetismeretből Dobos Rubina Lara 4.a , Hernek Antal 4.b, természetismeretből Árvai Lili Panni 5.b, Matúz Dalma 5.b osztályos tanulók, akik részt vettek a budapesti a döntőben. Matúz Dalma itt 5., Dobos Rubina Lara 9., Árvai Lili Panni 10., Hernek Antal 11. helyezést ért el.

A környezet, természetismeret és földrajz versenyekre a felkészítő tanár Tóthné Kalóz Mariann, a biológia versenyekre felkészítő tanár Szállásné Schvajda Erika.

Tóthné Kalóz Mariann

Mentés

Mentés

Share Button